Adatvédelmi nyilatkozat – GDPR
Cégünk tiszteletben tartja az érdeklődők és az oktatásban résztvevők személyhez fűződő jogait, ezért elkészítette az alábbi Adatkezelési Tájékoztatót (a továbbiakban: Tájékoztató), mely a Cég hivatalos weboldalain elektronikusan, illetve az intézményben papíralapon is elérhető.
Cégünk, mint adatkezelő kijelenti, hogy az adatkezelés során az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: „Adatvédelmi törvény”) rendelkezéseinek megfelelően jár el.
Jelen Tájékoztató általános tájékoztatást nyújt a Cégünk által nyújtott szolgáltatások során történő adatkezelésről. Az oktatásban résztvevők igényeinek változatosságából adódóan az adatkezelés módja esetenként eltérhet a jelen Tájékoztatóban foglaltaktól, az ilyen eltérésekre az oktatásban résztvevők kérésére kerülhet sor, és annak pontos módjáról Cégünk az oktatásban résztvevőket előzetesen tájékoztatja. Minden, a jelen Tájékoztatóban esetlegesen nem szereplő adatkezelésről, Cégünk az adott adatkezelést megelőzően ad tájékoztatást.
Bevezetés
A Szolgáltató tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét. A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.
Jelen adatvédelmi nyilatkozat valamennyi szolgáltatásra vonatkozik (beleértve az online elért vagy igénybe vett, vagy bármilyen más platformon vagy eszközön keresztül igénybe vett szolgáltatásokat).
Az adatvédelmi nyilatkozat a mindenkori hatályos jogszabályok alapján kerül kialakításra, különös tekintettel
- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényre (a továbbiakban: Adatvédelmi törvény);
- a személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 1995. október 24-i 95/46/EK irányelvére;
- az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvényre;
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényre;
- a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvényre.
I. Adatgyűjtés
Az adatkezelés kizárólag az Ön hozzájárulásával jön létre. Az Ön által önkéntesen megadott személyes adatokat és az Ön felhasználói adatait az Adatvédelmi Törvény (2011. évi CXII. tv.) értelmében kizárólag tájékoztatás céljából használja fel. Az adatokat harmadik félnek nem továbbítjuk!
Az adatok harmadik félnek történő átadására kizárólag az Ön előzetesen megtett, határozott beleegyezése után kerülhet sor.
II. Milyen személyes adatokat kérünk, és ezeket hogyan dolgozzuk fel?
a. Név nélküli adatok
Internetes oldalaink látogatása során általánosan hozzáférhető oldalainkon, szabadon és név nélkül kereshet az oldalletöltő. Név nélküli internetes látogatását kizárólag internetes megjelenésünk optimalizálására, a rendszer biztonságának növelésére használjuk fel, ezen rögzített adatok nem tartalmaznak személyes adatot. Rögzítésre csak a domain név, az IP-cím és a böngészőjének típusa kerül. Szintén automatikusan rögzítésre kerülnek azok az internet-oldalak, ahonnan Ön eljutott hozzánk, és azok is, amelyeket nálunk látogatott. Ezen információkat 2 hétig tároljuk. Az Ön személyére, felhasználói profiljára ezekből az adatokból nem lehet következtetni. Ön, mint magánfelhasználó, teljesen névtelen marad. Ezen felül böngészését nem követjük nyomon.
b. Feldolgozásra kerülő személyes adatok
Jelentkezésnél, hírlevél feliratkozásnál kérjük személyes adatait. Ezek az egyetlen olyan személyes adatok, amiket feldolgozunk.
Jelentkezésnél a következő adatokat adja meg az adatlapok kitöltésekor: keresztnév, vezetéknév, telefonszám, e-mail cím, állandó lakcím, legmagasabb iskolai végzettség, érettségi bizonyítvány sorszáma, nyelvismeret és ennek fokozata, születési hely és idő, anyja neve. Ezek az információk jelentkezése feldolgozásához és véglegesítéséhez (úgymint a jelentkezését visszaigazoló e-mail kiküldése) szükségesek. Az adatokat az adatkezelési cél megvalósulásához szükséges ideig, de maximum a képzés befejezéséig és a weblap üzemeltetésének végéig kezeljük.
Hírlevelünkre történő feliratkozásakor a következő adatokat adja meg az online adatlap kitöltésekor: név, e-mail cím.
III. Milyen célból kérjük személyes adatait?
Személyes adatait az Ön azonosítása érdekében kérjük, tájékoztatás és a jelentkezés lebonyolításához használjuk fel. A hírlevelünkre való feliratkozáskor adatait hírlevél listánkon rögzítjük.
Szolgáltatások igénybevétele
A szolgáltatások nyújtása körében az érintettel kapcsolatos minden adat kezelése önkéntes hozzájáruláson alapul, célja pedig a szolgáltatás nyújtásának biztosítása illetve a kapcsolattartás. A jelen pontban foglalt személyes adatokat az egyes alpontokban foglalt kivételekkel Cégünk a mindenkori adójogi és számviteli előírásoknak megfelelő ideig őrzi, és a határidő elteltével törli azokat.
A hírlevélre való feliratkozásról a felhasználó az egyes szolgáltatások igénybevétele során is nyilatkozhat.
1.1. Jelentkezés
Az online, személyes (papír alapú) jelentkezés esetén Cégünk az alábbi adatok rendelkezésre bocsátását kéri/kérheti a jelentkezőtől:
- keresztnév, vezetéknév
- legmagasabb iskolai végzettség
- érettségi bizonyítvány sorszáma
- nyelvismeret és annak fokozata
- születési hely, idő
- anyja neve
- állandó lakcím (cím, település, irányítószám, ország)
- e-mail cím
- telefonszám
- állampolgárság
1.2. Jelentkezési lap
A szolgáltatások igénybevételekor a jelentkező jelentkezési lapot tölt ki, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy Cégünk az alábbi kötelezően megadandó adatokat a vonatkozó jogszabályokban meghatározott kötelezettségei teljesítése, illetve a teljesítés bizonyítása, továbbá a jelentkező beazonosítása céljából mindaddig kezelje, amíg az illetékes hatóság az adott jogszabályokban meghatározott kötelezettségek teljesítését ellenőrizheti:
- keresztnév, vezetéknév
- legmagasabb iskolai végzettség
- érettségi bizonyítvány sorszáma
- nyelvismeret és annak fokozata
- születési hely, idő
- anyja neve
- állandó lakcím (cím, település, irányítószám, ország)
- e-mail cím
- telefonszám
- állampolgárság
A kötelezően megadandó adatok jelentkező általi megadása a felnőttképzést folytató intézmény szolgáltatás igénybevételének feltétele.
A jelentkezési lap aláírásával a jelentkező hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezési lap kitöltésével átadott személyes adatait Cégünk a szerződés létrejötte, illetve teljesülésének, teljesítésének bizonyítása, illetve az esetleges igényérvényesítés céljára a fent megjelölt határidőn belül kezelje, illetve archiválja.
A jelentkezési lapon az email cím megadásával a jelentkezőnek lehetősége van feliratkozni a Társaság hírlevelére.
2. Panasz kezelés
Cégünk a felnőttképzést folytató intézmény szolgáltatásairól a társaságnál alkalmazott minőségbiztosítási folyamat részeként online és papír alapú panasz kezelést üzemeltet. A reklamációs formanyomtatvány kitöltésekor a képzésben résztvevő megadhatja az alábbi személyes adatait:
- név
- elérhetőség (cím, e-mail cím, telefonszám)
Az adatok megadása nem kötelező, azok csupán az esetleges panaszok pontos kivizsgálását, illetve Cégünk által a képzésben résztvevő részére történő válaszadás biztosítását szolgálja.
Az így kapott véleményeket, és az ahhoz kapcsolódó esetlegesen megadott, az adott képzésben részvevőre nem visszavezethető, a képzésben résztvevő nevével nem összekapcsolható adatokat Cégünk statisztikai célokból is felhasználhatja.
A képzésben résztvevő véleményét adatvédelmi okokból csak keresztnévvel tesszük közzé.
A reklamációs formanyomtatvány kitöltésével megadott személyes adatokat a képzésben részvevő kérésre Cégünk 8 munkanapon belül törli.
3. Hírlevél
Cégünk hírlevelet természetes személy címzett esetén kizárólag az érintett hozzájárulásával küld. Az érintett, a hírlevélre (a honlapon, e-mailben, vagy papír alapon) történő feliratkozás során, a név és az e-mail cím megadásával járul hozzá ahhoz, hogy részére Cégünk az általa megadott e-mail címre elektronikus hírlevelet küldjön. Lakcím megadásával az érintett reklámanyag küldéséhez is hozzájárulhat.
A megadott személyes adatokat Cégünk külön listán, Cégünk részére más célból megadott adatoktól elkülönítetten tárolja, ezt a listát kizárólag az arra felhatalmazott munkatársai és adatfeldolgozói ismerhetik meg. A listát vagy az adatokat harmadik személynek, arra jogosulatlannak nem továbbítja, és megtesz minden biztonsági intézkedést annak érdekében, hogy azokat jogosulatlan személy meg ne ismerhesse.
A hírlevél küldés célja a címzett teljes körű általános, vagy személyre szabott tájékoztatása Cégünk legújabb eseményeiről és szolgáltatásairól.
Cégünk kizárólag addig kezeli az e-célból felvett személyes adatokat, amíg a hírlevél útján az érintettet tájékoztatni kívánja, illetve ameddig az érintett le nem iratkozik a hírlevél listáról.
Az érintett a hírlevélről bármikor leiratkozhat a Cégünk bármelyik elérhetőségére küldött írásos lemondó nyilatkozattal.
A Társaság postai úton reklám anyagot küldhet az érintett előzetes hozzájárulása nélkül, azzal, hogy biztosítja a további reklámanyagok letiltását.
4. Facebook oldal
Intézményünk elérhető a Facebook közösségi portálon is.
Az adatkezelés célja Cégünk weboldalán található tartalmak megosztása. A Facebook oldal segítségével az érdeklődő tájékozódhat a felnőttképzést folytató intézmény legújabb eseményeiről és szolgáltatásairól.
Cégünk Facebook oldalán a „tetszik”/”like”- linkre kattintással az érintett hozzájárul a Cégünk híreinek és ajánlatainak közzétételéhez a saját üzenőfalán.
Cégünk Facebook oldalán képeket/filmeket is közzétesz a különböző eseményekről. Amennyiben nem tömegfelvételről van szó, Cégünk mindig kikéri az érintett írásbeli hozzájárulását a képek közzététele előtt.
A Facebook oldalon található üzenő falon közzétett hírfolyamra az érdeklődő az oldalon található „like”/ „tetszik” linkre kattintva iratkozhat fel, és az ugyanitt található „dislike”/”nem tetszik” linkre kattintva iratkozhat le, illetve az üzenő fal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt, üzenő falon megjelenő hírfolyamokat.
5. Mikor kérjük személyes adatait?
Személyes adatait a jelentkezéskor, ill. a hírlevélre való feliratkozáskor rögzítjük. Mindaddig nem rögzítünk semmilyen adatot, tehát Ön teljesen névtelenül nézheti át szolgáltatásainkat.
6. Ki férhet hozzá a személyes adatokhoz?
Adatai munkatársaink számára akkor válnak hozzáférhetővé, amikor az Ön ügyét dolgozzák fel és intézik. Figyelmüket felhívtuk arra, hogy a személyes adatokat kizárólag az adott feladat jogszerű teljesítéséhez használhatják, és hogy titoktartási kötelezettségük a tevékenység befejezte után is fennáll. Ezen felül munkatársaink behatóan ismerik az adatvédelmi jogokkal kapcsolatos szabályzókat, az adatok védelmére és titoktartásra kötelezettek, ezek megszegése esetén tisztában vannak a büntetőjogi következményekkel.
A személyes adatok harmadik félnek történő átadására csak törvényileg szigorúan szabályozott esetekben kerülhet sor.
7. Milyen jogai vannak a felhasználónak személyes adatai tekintetében?
Felhívjuk a figyelmét az Adatvédelmi Törvényben lefektetett jogaira, különös tekintettel:
a. Tájékozódási jog
Az Adatvédelmi Törvény értelmében jogában áll az általunk rögzített adatairól felvilágosítást kérni.
b. Ellenvetési jog
Az Adatvédelmi Törvény értelmében joga van a nem megengedett adatok törlésére/korlátozására, a helytelen adatok helyesbítésére. Ezen kérés azonban nem érinti a számlázási és a könyvelési adatokat.
c. Helyesbítés, törlés, korlátozás
Az Adatvédelmi Törvény értelmében jogában áll adatainak reklám, piac- vagy közvéleménykutatás céljából történő használatát korlátozni.
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését a Szolgáltató jelen nyilatkozatban megadott elérhetőségén.
A valóságnak meg nem felelő személyes adatot a Szolgáltató az érintett kérelmére helyesbíti.
A személyes adatot a Szolgáltató törli, amennyiben
A helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
d. Jogorvoslati jogosultság
Amennyiben adatai kezelésével nem ért egyet, úgy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c. sz.) bejelentést tehet.
Külön felhívjuk figyelmét az Adatvédelmi törvény 6. § (5) bekezdésére, miszerint:
„Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti."
Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat.
- annak kezelése jogellenes,
- az érintett kéri,
- az adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem korrigálható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki,
- az adatkezelés célja megszűnt,
- az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt,
- azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.
- Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését a Szolgáltató jelen nyilatkozatban megadott elérhetőségén.
- Az érintett kérelmére a Szolgáltató tájékoztatást ad az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A Szolgáltató köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában, ingyenesen megadni a tájékoztatást.
- Az érintett kérelmére a Szolgáltató tájékoztatást ad az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A Szolgáltató köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában, ingyenesen megadni a tájékoztatást.
8. Hogyan biztosítjuk az Adatvédelmi Törvény és más idevonatkozó jogi szabályzók betartását?
Biztosítjuk Önt, hogy az Adatvédelmi Törvény előírásai szerint megteszünk minden szükséges technikai és szervezeti lépést, hogy személyes adatait védjük.
A Szolgáltató az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, a következő elérhetőségeken lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
Telefon: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
E-mail: [email protected]
Weboldal: www.naih.hu
Elnök: Dr. Péterfalvi Attila
9. Kapcsolat
A személyes adatok feldolgozásáért Nemes Mária ügyvezető igazgató felel. A társaság székhelye a következő: 1064 Budapest, Rózsa utca 55.
Amennyiben bármilyen észrevétele vagy javaslata van ezzel az adatvédelmi nyilatkozattal kapcsolatban, kérjük lépjen velünk kapcsolatba az [email protected] e-mail címen.
Az adatkezelő adatai, elérhetőségei
Név: Mod’Art International Hungary Zrt.
Cím: 1132 Budapest, Váci út 60.
Levelezési cím: 1132 Budapest, Váci út 60.
Telefon: +36 20 548 0675
E-mail: [email protected]
Weboldal: www.visart.hu
Az alábbi linkeken a Visart Általános adatkezelési dokumentumai érhetők el:
Általános adatkezelési tájékoztató
Jelentkezés
A Visart International Budapest egyedülálló módon képviseli Magyarországon a francia EFET STUDIO CRÉA-t.
Jelentkezem